Az előző naphoz képest fél órával korábban indultunk, csahogy legyen mindenre idő. Sosem tudtam elfogadni, hogy egy egész napos programnál pont ez a plusz 30 perc lesz a lényeg, dehát nosza. Egy átlagos svédasztalos reggeli után indultunk. Első uticélunk Hluboka várkastélya volt. Maga település sem volt nagy és ezért talán a kastély sem, de szerintem éppen ez volt a lényege, hogy emberléptékű volt. Sajnos mivel ide is előbb jöttünk egy pár héttel, ezért itt sem tudtunk mindent megnézni, mert még csak félgőzel működtek. Minden esetre, amit láttunk az is tetszett. Annak ellenére, hogy egy kicsit zsúfolt hatás volt. Itt nagyjából 1 órát időztünk, de szerintem éppen elég is volt.  

Madnem dél volt, amikor tovább indultunk Cesky-Krumlovba és ott az egész város még előttünk volt. Be kell vallanom, hogy annak ellenére, hogy még nem a nyári szezon volt és nem volt minden nyitva, de mégis nagyon tetszett. Létványos középkori város, amiben meg van minden. Vár, szűk utcák, látványoságok. Egyszóval minden, ami egy túristának kell. Itt bő 3 órát időztünk, de az volt az érzésem, hogy a felét sem láttuk.

A városnézés után már végleg hazafelé vettük az irányt - Ausztrián keresztül. A buszozásról nem igazán van mit írni. hacsak azt nem, hogy hosszú volt. Budapestre este 10-kor értünk. Onnan még mire mindenkit letettünk, majdnem hajnali 1 óra volt mire Szegedre értünk.

Összegeznem kellene, de nem tudom. Talán csak annyi, hogy kevés volt. Prága "megér egy misét". Szerencsénk volt, hogy egy olyan ember volt az idegenvezetőnk, aki szinte mindent tudott. Átfáztunk, nap, mint nap elfáradtunk, de azt mondom, hogy azért mégegyszer megnézném. Főleg Cesky-Krumlovot.

A reggeli igencsak nehézkes ébredés és reggeli után 8 órakkor nyakunkba vettük a várost. Az időjárás most annyival volt kegyesebb, hogy nem esett, sőt még a nap is sütött csak éppen olyan "csontighatoló" szél fújt. De persze ez nem tántorított el minket, hiszen a város miatt jöttünk. Az északi oldalról kezdtük a városnézést. Volt itt minden, katedrális, képtár és még több templom, de csak mentünk és mentünk. Nagyon tetszett. Persze ehhez az is kellett, hogy volt egy fantasztikus idegenvezetőnk, aki profi volt a vezetésben. Folymatosan ontotta az információt. Nem hinném, hogy volt olyan dolog, ami elkerülte volna a figyemét és ne modott volna róla valamit. Legyen az évszám vagy valamelyik fejedelem rokonának a rokona. Majd 3 órai irányított "bolyongás" után volt 1 óra szabadprogram. Vajon mire használtuk? Hát persze, hogy sör ivásra. Ha már eljöttönk és részben a jó cseh sörök miatt jöttünk, akkor alap, hogy iszunk. Előtő este a vacsoránál Budweisert ittunk de itt ahová betértünk csak 1 fajta sör volt. Persze a nevét már el is felejtettem. A lényeg, hogy amikor leültünk odajött a pinér és csak megkérdezte, hogy sört akarunk? Hangosan bólintottunk, de 1 perc múlva már hörpöltük is a sört. Nem volt kérdés, hogy milyet, nem volt kérdés, hogy mennyit kosóval vagy csak pohárral. Hozták és kész. Meg kell jegyeznem, hogy finom volt. Egy kis melegedés után ismét a gyaloglásé és a nézelődésé volt a főszerep, mert ismét a látnivalók között voltunk. Gyakorlatilag minden olyan helyet bejártunk, amit elsődlegesen 1 nap alatt meglehet nézni. Egy ismételt 3 órás etap után ismét egy pihenő jött kb.1 óra. Itt azért már nem söröztünk, de mozogni kellett, mert akkora igencsak átfáztunk. De nem zavart, mert 4 órától várt ránk egy 2 órás hajókázás a Moldván egy svédasztalos vacsorával egybekötve. A hajón szerncsénkre csak a mi csoportunk volt, na meg jó meleg. Az első óra az evéssel telt. Volt mindenféle ennivaló, előételek, meleg ételek és sütemények. Nem lehetett panaszunk. A hajóra lépéskor pedig egy fogadó ital is belefért. Az első órába az evésen kívül más nem sok mi történt, mert egy zsilipen kellett átmenni és ott várakoztunk a legtöbbet, vagyis álltunk egy helyben. De miután elindultunk - tele hassal - a városi látvány volt a lényeg. A hajó szinte a teljes városi szakaszt bejárta, így az idegenvetezőnek volt beszédre lehetősége bőven. Meg is tette. A két órás hajóút után azért még várt ránk egy kis városnézés - bő 2 óra. Sötétedett már, de a Vencel térig azért eljutottunk. A buszhoz 8 órára mentünk és a félórás út után ismét a szállodánkba voltunk. Mondanom sem kell, hogy sokat most sem kellett ringatni, hogy elalludjunk.

Időközben eszembejutott a sör neve : "Svijany"

Az első külfödi utunk Prágába vezetett egy hétvége erejéig. Pénteken indultunk és egy pesti átszállással - egy nagyobb buszba - egészen Pozsonyig mentünk. A városban egy városnézés volt betevezve. Ami meg is történt, csak az rontotta egy kicsit az élvezeti értéket, hogy hideg volt és szakadt az eső. Nem csak esett, hanem szakadt. A várba nem mentünk fel, mert az elsődleges utunk Csehország volt, de jó volt egy kicsitt ebben a városban is szétnézni. De mint írtam esett az eső és ezért a bő 3 óra alatt szétáztunk ahogy kellett. Alig vártuk, hogy a buszba visszaüljünk.

A buszba visszaülve meg sem álltunk a csehországi Lednicéig. Ott egy kastélyt néztünk meg. A Liechtensteinek egyik nyári rezidenciáját. Sajnos most még téli nyitvatartás volt, ezért igencsak keveset mutattak meg a kastélyból, de majd 1 órát így is ellehetett ott tölteni. Mondanom sem kell, hogy fűtés ne igen volt, és az esső még mindig csak szakadt. Szerintem a fertődi kastélyra hajaz, de lehet ezt csak én gondolom. A kastélyt egy nagyon nagy kert veszi körül, de azt sajnos az időjárás miatt nem néztük meg.

 A kastélylátogatás után, de még a kastély területén volt a vacsoránk is. Klasszikus cseh vacsorának szánták, de azámunkra eljött végre a várva várt pillanat, hogy igyunk egy klasszikus cseh sört. Mindjárt le is nyomtunk egy Budweisert. A vacsora egyik eleme persze az elmaradhatattlan knédli volt. Szerintem az csak egy bunda nélküli krokett, de többek szerint jobb volt annál. A vacsoa után ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk Prágáig a szálláshelyünkig, egészen pontosan a Hotel Meritumig. Fél 9 után értünk oda, így már altatni sem kellett. Bedőltünk az ágyba és....... 

Az év első kirándulós hétvégéjének célja a Hollókői vár és az ófalu. Na meg egy kis wellneszezés. Az odaérkezős nap és pihenés után mésnap elindultunk "várat foglalni". Kicsit hideg van és ma még a nap sem süt, de ...... itt egy vár. Egy ujabb vár. Nem nagy, de nagyon szépen fel lett újítva. Az tény, hogy bő 1 óra alatt végignézhető, de megéri. Az ófalu, pedig olyan, mint a képeken, csak éppen a tavaszi locsolkodók hiányoznak. Az azért látszik, hogy a túrizmusra építenek, mert a házakban sok helyen csak bolt vagy bazár van. Mindenesetre egy bő fél nap elég a teljes Hollókő megnézésére. Kicsit átfázva, de visszaérés után ismét egy kis wellneszezés következett.

Külün megkell említenem a hotel konyháját. Amikor terveztük az utat már akkor olvastam a szállásról, hogy a konyhája kitűnő. Tényleg az. Egy gasztronómiai utazás.

Castellum Hotel Hollókő

4.nap. Még mindig Isztambul:  

A reggeli „hangos” ébresztő után és a reggelin túl megkezdtük a második Isztambuli napunkat. Szerencsére 9-kor indultunk ismét így kaptunk egy kis plusz időt. A mai napi első program a Dolmabache palota volt. Állítólag a török szultánok az 1800-as években ráébredtek, hogy egy kicsit elmaradtak a „világi” Európától és építkezésbe fogtak. Franciákat hívtak és építkezni kezdtek. Ennek lett az eredménye a palota, ami már-már a Versailles-i palotára hajaz. Tényleg éppenséggel lehetne az is. Sajnos a palotában nem lehetett fényképezni – és ezt számtalan palotaőr vigyázta is. Amint elővette valaki a "fotóaparátot" egyből ráförmedtek, hogy „nofoto”. Ezért a palotáról csak külső fotók készültek.

A nap második részében egy hajókirándulás volt betervezve. Meg is lett, de a hajót meglátva kétségeim merültek fel. Aztán persze közelebbről megnézve nem volt annyira vészes, csak éppen felújítás alatt volt és festegették – még menet közben is. A Boszporuszon hajóztunk nagyon jó volt. Hajóztam már több helyen, de itt és most a Boszporusz volt. Sajnos a hajó út bő 1 óra volt, de érdekes. A vízről bármelyik várost nézve más, mint a szárazföldről.

A boszporuszi hajózás sajnos gyorsan véget ért és a központi hajókikötőbe érkezve szálltunk ki. Hát nem kell ismételtem, de nagyon nagy tömeg fogadott. Mindenki jött vagy ment valahová. A hajóról leszállva volt 2 óra szabadidő, amit arra fordítottunk, amire csak akartuk.

Én a kikötőben lévő mecsetet választottam. Ez a mecset egy „aktív” mecset, amiben inkább csak az imára betérők voltak lényegesen kevesebb turistával. Majd fél órát voltam benn és el kell mondanom, hogy kellemesen éreztem magam. Persze ez nem azt jelenti, hogy vallást váltok, de néztem az ott imádkozókat és volt min eltöprengenem. Amíg bent voltam sokan jöttek-mentek. Letérdeltek, elmondtak egy imát és mentek tovább. Volt aki – szerintem – a munkáját félbehagyva jött be és egy nagy lyukkal a zokniján is elmondta az imát és tovább ment. Ahogy később elnéztem vélhetően utcai takarító volt, mert olyan egyenruhája volt. Persze azért nem csak ima volt. Az egyiptomi bazárban is szétnéztem, bár… mint a „nagybazár” csak kicsiben. Itt is rengeteg ember, "mégrengetegebb" árú és…. tolongás. A nap még nem ért véget, mert maradt még egy dzsámi és a hozzá tartozó látványosság, vagyis …..síremlékek. Nekem olyan sokat nem mondott, de állítólag volt egy török filmsorozat Szulejmán szultánról több 100 részen keresztül. Na ennek a szultánnak és a feleségének a sírját illetve dzsámiját néztük még meg. Akadt olyan útitársam, aki teljes extázisban volt, hogy láthatta, merthogy lelkes rajongója volt a filmnek. A szállodába már busszal mentünk vissza és jól esett a vacsora….ismét.

5. nap. Irány Ankara.

Egy kis maradék Isztambulból. Átjöttünk az ázsiai részre. Ez a térfél is igen csak nagyra sikeredett. A kezdeti dugókat és a lassú haladást is beleszámítva majd másfél óra volt kijutni a városból. Ankara felé menet azért feltűnt, hogy szinte végig 4 vagy 3 sávos az autópálya. Haladunk is rendesen. Még mindig Isztambul hatása alatt, de úton Ankarába fantasztikus tájakon mentünk.

Ankara pedig….. érdekes. Itt még jobban látszik, hogy a gombhoz vették, illetve majd veszik a kabátot. A város rettentő nagy területen van, de úgy néz ki, mintha a puszta kellős közepébe ide-oda leejtettek toronyházak és társasházak tucatjait. Toronyházak-semmi-toronyházak. A toronyházak többségében nem lakik senki és a közvetlen környezete sincs még elrendezve, ezért van olyan felhőkarcoló, ahol az ajtón kijövet egy szántóföldre léphetünk. Hihetetlen, nem értem. A nap lényegében az utazásról szólt, de azért egy ankarai múzeum látogatás belefért. Kellett is, mert igencsak hosszú volt az út. „Látogatás a világhírű „Anatóliai Civilizációk” Múzeumban (az ókori művészetek és kézművesség valóságos kincsesháza)” – írta az utazási magazin. Valóban az volt, de engem annyira nem nyűgözött le.

Közel 600 km megtétele után érkeztünk Nevsehir városába. Már sötétben.

6. nap. Kappadókia.

A szállodánk, mint a többi ez is tökéletes volt. A reggeli müezzines ébresztő után reggeli következett, amire szintén nem lehetett panasz. Kappadókia. Nem véletlen, hogy a turizmus egyik fellegvára a tengerpartokat leszámítva. Van itt minden. Hőlégballon, quad, lovaglás. Csak győzze az ember pénzel. Mert hát a látnivaló az adott. Valóban nagyon érdekes a vidék. Bár hozzáadott értéket az embereknek nem kellett hozzá adni, de mégis látványos. Végigjártuk mi is azokat a helyeket, amiket vétek lenne kihagyni. A geológiai képződmények valóban fantasztikusak. Ezen a ponton jutottunk el oda, hogy feltűnt a táj kopársága. Tengerszint felett 1000 méteres magasságban lévő fennsík igencsak melegre sikeredett még így október közepén is. Ezen a napon volt az, hogy az út árában benne volt egy ebéd egy útszéli tömegétkezdében. Valóban tömegétkezde volt, mert rajtunk kívül még vagy 5 buszra való ember tolongott a pultoknál. Nem is voltam elragadtatva. Nem úgy, mint a következő programtól, ami egy ékszerész műhely meglátogatása volt. Az ékszerek nem igazán kötöttek le, de azért egy bő fél órás programot megért. Nevsehirbe visszafelé várt ránk még egy program. Egy földalatti város. De tényleg ott volt. A „városnézés” majdnem 1 órás volt, de nem volt a legkönnyebb. Itt nemcsak, hogy totyorogtunk, de végig görnyedtünk is, mert olyan alacsony és szűk volt minden járat, hogy csak így fértünk el. Kaymakliban van ez a földalatti város.

Ismét ránk sötétedett, mire visszaértünk a szállodába. A társaság nagyobb fele elment egy „török estre” valamiféle táncos, mulatós külön programra. Én kihagytam, inkább bementem a városba sétálni egyet. Már majdnem azt írtam, hogy meglepett a város, dehát ebben az országban minden város meglepetés számba megy. Tökéletesen kiépített tiszta utak és óriási bevásáróközpont, ahol még este 9-kor is sokan vannak. Azon már meg sem lepődtem, hogy ennek a bejáratánál is őrök álltak és fémdetektor kapun keresztül lehet csak bemenni.

7. nap. Ismét utazás. Sultanhani, Konya.

Reggel korán indultunk el Nevsehírből, mert a mai nap is utazós nap lesz sok megállóval. Még a városból kifelé menet ismét megállapítottam, hogy ez is egy olyan város, ami igencsak csalóka képet mutat magáról. Az előző napi séta és a nappal látottak alapján úgy gondoltam, hogy ez a város is egy majd 1 milliós lakosú város, de aztán ért a nagy csalódás, mert még 100.000-en sem lakják. Csak hát a magas házak, lakóparkok és a széles utak igencsak betudják csapni az utazót. Ma is több 100 km várt ránk és persze sok látnivaló. Mint említettem 1000 m magas fennsíkon vagyunk és ott a víz igen csak nagy kincs. Ahol öntözni tudnak ott szép zöld területek vannak, ahol pedig nem ott bizony sivatag. Október lévén már a betakarítások mindenhol véget értek és a környék slágerterméke várat még magára az pedig nem más, mint a tök. Rettentő nagy tökföldek mellett mentünk el. Én még nem láttam ekkora területet, ahol tök van. Állítólag olajat préselnek a magjából, meg takarmány lesz belőle.

Utunk során egy tervezett látogatás volt. Az pedig Sultanhani-ban egy karaván szeráj. Egy kis településen lévő tevekaraván megállóhely, amit tökéletesen felújítottak. Innen továbbutaztunk Konya városába a törökök szent városába (a „táncoló dervisek” szerzetesrend központja) és megnéztük a híres Mevlána Múzeumot.

8. nap Pamukkale, és a Hieropolisi romok egy kis kegyhely látogatással:

Talán az első olyan szálloda volt az utunk során, amitől azért nem voltam hasra esve. Annak ellenére, hogy egy thermal szálloda volt fürdőmedencékkel és más ellátással. Már csak azért sem hagyott mély nyomot bennem, mert sötétben, késő este értünk oda és korán reggel már indultunk is tovább, mert a mai nap is igencsak bővelkedett látnivalókban. Többek között Pamukkale és a fő látványossága a mészkőpadok. A képeken több víz volt a medencékbe, de a látvány így is lenyűgöző volt. Még mezítláb sétálni is lehetett a vízben. Itt bő 3 órát töltöttünk, de sajnos kevésnek bizonyult voltak dolgok, látványosságok, amik kimaradtak.

A hieropolisi romok már nem is voltak olyan feltűnőek.

A környék szintén a turizmus központja, a reggeli hőlégballonozás itt sem maradhatott el. A nap második felében egy Mária kegyhelyet látogattunk meg és egy „romhalmazt”. Az előbbihez inkább csak az odavezető út volt látványos az utóbbi azért csak részben igaz. Efesos valóban csak romokat mutat, de hát mit is várnánk egy romvárostól. A sok követ azért jó sorrendbe tették le, ezért még látványos is volt. Estére pedig megérkeztünk Kusadasiba.

9. nap Pergamon, Trója és a szállásunk Canakkale:

Kusadasi egy tengerparti üdülőváros, ami még októberben is tele van turistákkal. A szálloda, pedig a klasszikus európai igényeket kielégítő szálloda volt. Semmi extra. Hacsak a bődületes kajaválaszték nem az. Korán reggel indultunk tovább majdhogynem napfelkeltével.

Meg sem álltunk Pergamon akropoliszáig. Ide egy lanovkaszerűséggel lehetett feljutni, és mint sok más helyen itt is csak romok voltak. De itt legalább a kilátás volt pazar.

Mint minden körutazás első napján rendszerint nem történik semmi rendkívüli. Ha más nem a hosszú folyamatos autópályázás marad meg. Most sem volt másképp. Szerencsére már nincs turista szezon, ezért a határok is már látványosan üresek. Tényleg nem is kellett várni sokat sehol, rendre csak mi voltunk ott. Szerbiáról nincs mit írni ott már nyár elején már végig buszoztam Görögországba menet. A Bolgárok sem voltak sokkal másabbak, legalábbis autópályák és hegyek szempontjából. Az első szállásunk a Hotel Zoo-ban volt. Nem lehet rá panasz. Bulgáriáról egy kicsit az elmaradottság jut eszembe – biztos munkahelyi ártalom – de kellemesen csalódtam. Bár azért inkább azt mondanám, hogy amit láttam abból a kettősség jobban kijön. Vannak részek, ahol a „Zsivkovi” élet látszik ki, de nagyon sok új építésű városrész is van. Látszik a jövő. Bár még nem nyugat, de nem sokkal vannak lemaradva tőlünk.

2.nap,már Törökországban

Ma értünk el igazán a célunkhoz. Törökországhoz. Sokat lehet hallani, hogy nagy ország és a kelet kapuja. Valóban az. Azt érzi az ember, hogy egy más világba csöppent. Kezdve a méretekkel és a tömeggel. A határátkelés nem volt vészes, sőt. Gyorsan túl voltunk rajta. Első utunk a nagy magyarság egyik szent helyéhez vezetett Rodostóra. A Rákóczi emlékház valóban csak egy ház. Átlag embernek ott lakni talán nagy, de egy fejedelemnek azért kicsinek gondolnám. De hát ne válogassunk. Valóban felemelő hely nekünk Magyaroknak. A városban ízelítőt kaptunk a Márvány-tengerből, ami szinte elkísért Isztambulig. A méretekről egy kis gondolat.Már Isztambul előtt kb. 80 km-el már 4 sávos az autópálya és a városba több, mint 2 óra volt bejutni. Hatalmas város. Bőven sötét volt, már mire odaértünk. Igaz itt 1 órával előbb járnak. A szállásunkra ma sem lehet panasz. Igaz legyen is jó, mert 3 éjszakát leszünk itt. A szálloda bent van a városközpontban és tényleg nívós helynek tűnik. A szoba elfoglalása és a vacsora után azért elmentünk a környékben sétálni egy kicsit. Este 10 volt és még mindenki az utcán volt. A bazárosok pedig még sokan akkor pakoltak kifelé. Érdekes lesz a holnap. 

Csak, hogy egy kis munka is legyen a mai napban. A város tele van közlekedési rendőrrel. Nem mintha nem lenne rájuk szükség, mert akkora a káosz, hogy kell aki átlátja, de üde fénypont volt, hogy a szálloda előtt éppen két rendőrnő volt. Baseball sapkában és az egyik még kendőt is viselt.

3. nap Isztambul és a mecsetek:

Állítólag a körutazás legnehezebb napja lesz. Nem a fizikai megerőltetést nézve, hanem a sok látnivaló és az első napi „kultúrsokk” miatt. Eleinte nem hittem benne, de már a nap közepén beláttam, hogy igaz. Mivel ma nem utaztunk, ezért nem is kellett a körutazásoknál szokásos korán kelés. Az indulást 9 órára tervezték. Az éjszakát az előző napi egész napos utazás miatt csak félig sikerült kipihennem, de azért a reggeli müezzin ébresztő hangja meglepett. Csodáltam. Amíg nem hallottam zavarónak gondolta, de nem az. Furcsa, de nem bántó. Vélhetően azért lehetett tisztán hallani, mert mecset mindenhol van. Amerre csak elnéz az ember a szeme biztos megakad egyen. Amikor eljön az ideje, akkor elkezdi és mivel többet is lehet hallani, ezért egy kicsit kánonos hanghatása van, de ismétlem nem zavaró, inkább furcsa. A szállodánkra – mint fentebb írtam – nem lehet panasz, annak ellenére, hogy a város közepén van csendes volt. A reggeli svédasztalos és van minden bőséggel. Érdekes inkább csak az, hogy muszlimok lévén a felvágottas rész igencsak szerénynek volt mondható. Az édességes ellenben fényűző volt és bőséges. De az utóbbi az egész utunkra elmondható volt. Ami talán még érdekességképpen elmondható, hogy reggeli közben az étteremben bejött két közlekedésrendész rendőr (Trafik Polisi) és ittak egy teát, majd kimentek. Lehet, hogy itt mindig ez a szokás. A busz a szálloda előtt várt és a legnagyobb reggeli forgalmi dugóban elindultunk első úti célunk felé az Ahmed szultán dzsámijához – a kék mecsethez.

Először itt szembesültünk a turista áradattal. Azt gondoltam, hogy már nincs szezon, de aztán mégis… rengetegen voltak. A belépéshez sorba kellett állni és biztos vártunk vagy 1 órát mire bejutottunk. Férfi létemre nekem a bejutás nem volt különleges, – a cipő levételt leszámítva – de a nőknek a fejüket kendővel kellett eltakarni. Akinek nem volt az tudott kérni a járatnál. Az utóbbi mozdulatok a körutazás mindennapi részévé váltak, mert minden imahelyre csak a fenti feltételekkel lehetett bejutni és ellenőrizték is komolyan. Ha nem a teremőrök, akkor bármelyik látogató rászól a renitensre. A dzsámi belűről – európai szemmel nézve – látványosan eltér a megszokott imahelyi látványtól. Ami a legmeglepőbb az az volt, hogy olyan vastag és süppedős szőnyeg volt, hogy az embernek kedve lett volna lefeküdni és aludni egyet. Csak..hát ott akkora volt a tömeg, hogy félő, hogy az alvásból nem lett volna semmi. Összegezve : szép volt.

Második látványosság az Ayasofya régen bazilika, majd mecset, manapság pedig múzeum volt. Azt szokták mondani, ha sok egyformát lát az ember, hogy „száz egy tucat”, de valahol igaz is. Ha egy mecsetet láttál, akkor mind láttad. Ez egy kicsit másabb volt, egy kicsit sötétebb, de mégis szép és látványos volt. Ez az épület jelenleg múzeumként működik, de éppen felújítják. Legalábbis kívülről.

A két fenti épület szomszédságában volt a harmadik fő látványosság a Topkapi palota. Ez olyan hogy mint nálunk a Budavári várnegyed, csak itt a díszek és a történet másabb. A fényűzés tagadhatatlan. A szultánok régi lakhelye lévén roskadt az aranytól és a – néha már sok – díszítéstől. Van itt minden. Állítólag a bejárása akár több napot is szánni kell, dehát nekünk annyi nem volt, ezért csak inkább a lényeges helyeket néztük meg. Csaltak egy kicsit, mert annak ellenére hogy volt egy alap belépő , mégis minden más épülethez szintén jegyet kellett venni – kincstár, Hárem. Még szerencse, hogy volt, aki megvegye. Az idő már délutánba hajlott, ezért a vége felé már csak vonszoltuk magunkat.

Amikor már azt hittük, hogy vége és indulunk már visszafelé, akkor megálltunk egy viszonylag jelentéktelen épület bejáratánál. Ott mondták, hogy hátra van még egy víztárazó, ciszterna megnézése, de higgyük el, hogy megéri a fáradságot. Bő félórás sorban állás után be is illet le is jutottunk. Ez a városi víztárazók egyike, amit átalakítottak turista látványosságnak. A levegő igencsak nyirkos és párás volt, de nagyon tetszett, hogy milyen ötletesen alakították ki és persze az, hogy….mekkora.

Azt lehet, hogy említettem már, hogy a szállásunk a városközpontban volt és öröm volt az ürömben, hogy a napi látnivalók is ott voltak, ezért Szeráj végeztével gyalog indultunk vissza. De nem lenne Törökország, nem lenne Isztambul, ha nem mentünk volna be a híres-neves Nagy bazárba. Nagyon nagy területen van és állítólag több, mint 4000 elárusító van összezsúfolva….. a tömeggel. Itt is mint mindenhol rengetegen voltak és itt is mint a teljes napon csak totyorogtunk….és totyorogtunk.

Mire mindent végigjártunk már kezdett ránk esteledni. Meg persze már olyan éhes voltam, hogy alig láttam. Persze éheznem nem kellett mert lépten-nyomon bazáros, büfés – és szinte mindenhol – sült és főtt kukorica árus volt. A szállodába visszaérve egy kicsit pihentünk és azért a vacsora előtt még visszamentünk a városba nézelődni – szabadprogramként – mert az élet csak akkor kezdődött. A vacsora itt sajnos nem volt svédasztalos, de finom volt. Valamiféle krémleves volt a második fogás grillezett csirkemell és zöldségek voltak. Felvonszoltuk magunkat a szobába és ….. már aludtunk is.

Évek óra készülök erre a körútra. 10 nap Törökországban. Igaz, hogy semmi rendkívüli nem lesz benne csak azok a helyek, amiket minden turista lát, de ettől még várom. Tele vagyok kérdésekkel. Talán választ kapok rá.

Éveken keresztül készültem, hogy egyszer télen elmegyek egy olyan helyre, ahol akár még havat is láthatok. Alföldi gyerek lévén az elmúlt majd 10 évben csak képeken vagy a tv-ben láttam havat. Nosza, hát megszerveztem. Nem volt nehéz, mert volt egy utazási iroda aki éppen oda és éppen akkor szervezett utat, amikor nekem kellett. Nagy elánnal indultam, de kétségeim lettek, amikor az Osztrák Alpokban sem igazán volt hó. Ja, most, hogy eszembe jutott az út január második hetében volt. Mi az, hogy januárban az Alpokban nincs hó? Hát........ nem volt. Felkellett menni 1600 m fölé, hogy havat lássak.

Ez csak arra szolgál, hogy meglássam,hogy itt mi látszik.